Felmondott a melegek mellett kiálló két pszichológus a Pázmányon, harmadik társukat a dékán hetente fogja leckéztetni a katolikus tanításról
Akták
A három pázmányos pszichológus közül, akik fegyelmit kaptak, miután arról írtak, hogy „minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű”, már csak egy kezdi meg az új tanévet a katolikus egyetemen, ketten inkább felmondtak augusztusban – értesült a 444.
A Pázmány bölcsészkara a dékán kezdeményezésére azután indított etikai eljárást, hogy a pszichológusok, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes a HVG-ben arról írtak, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme. A Pázmány ezután etikai eljárásban marasztalta el a saját oktatóit.
Bár a három pszichológust – szociológus kollégájukkal ellentétben, aki emiatt a TASZ segítségével be is perelte az egyetemet – formálisan nem rúgták ki, a helyzetük azonban láthatólag megrendült az eljárás miatt. Miután ők a rektortól a szerintük igazságtalan fegyelmi határozat visszavonását kérték (erre tudomásunk szerint egyelőre nem érkezett válasz), megjelent ellenük egy petíció a jobboldali identitárius családvédelmi témáknak rendszeresen helyt adó CitizenGo-n, melyben a tízezer aláíró már az eltávolításukat kéri Kuminetz Géza rektortól, azt, hogy „szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását”.
(…)
Forrás: 444.hu
Olvass még!
Tisza-alelnök: A hatalom megkezdte a családi vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnes vasárnap még beszédet mondott a Tisza Párt kötcsei rendezvényén, hétfőn a hatalom le is sújtott: egy állami cég bosszúból visszamondta a százfős foglalását a családja által üzemeltetett balatonfüredi szállodában, milliós károkat okozva ezzel a vállalkozásnak.
Felmondott a melegek mellett kiálló két pszichológus a Pázmányon, harmadik társukat a dékán hetente fogja leckéztetni a katolikus tanításról
A Pázmány bölcsészkara a dékán kezdeményezésére azután indított etikai eljárást, hogy a pszichológusok, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes a HVG-ben arról írtak, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme. A Pázmány ezután etikai eljárásban marasztalta el a saját oktatóit.
Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride miatt
A rendőrség a felvonulás után előbb közölte, hogy a résztvevők ellen nem indítanak eljárást, majd azt is, hogy a szervezőkre vonatkozóan viszont a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást.
Nyomkövetőt kaphatnak, akik túl közel mennek a kormány által meghívott külföldi vezetőkhöz
A tervezet szerint a rendőrség „kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el”, amíg a külföldi vezető Magyarországon tartózkodik.
Fegyelmit indított a Pázmány három pszichológus ellen, mert kiálltak amellett, hogy minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen etikai eljárás folyik a Pszichológiai Intézet három oktatója ellen, amiért a Pride előtt megjelent egy cikkük a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról - értesült a 444.
Feljelentették Pankotai Lilit, mert részt vett a Pride-on, a rendőrség eljárást indított ellene
Gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt eljárást indított a rendőrség Pankotai Lili ellen, mert részt vett a hatóság által betiltott szombati Pride felvonuláson – az erről szóló rendőrségi határozatot az ellenzéki felszólalóként ismert fiatal osztotta meg az oldalán.
Vesztett a bíróságon Ádám Zoltán, akit azonnali hatállyal rúgtak ki a Corvinusról két éve
A Fővárosi Törvényszék munkaügyi kollégiuma elutasította Ádám Zoltán keresetét, aki azért perelte be a Corvinus Egyetemet, mert 2023. októberében azonnali hatállyal kirúgták. Ádámnak meg kell fizetnie a több százezres perköltséget is. A bíró szerint jogszerű volt az azonnali hatályú felmondás. Ádámot a Domahidi Ákos kancellár által vezetett szabálytalansági eljárás után arra hivatkozva rúgták ki, hogy tiszteletlenül beszélt a kancellárral és rossz hírét keltette az egyetem vezetésének egy belsős Facebook-csoportban.
Jogerős: törvénysértően függesztette fel Varga Zs. András kúriai elnök Kovács András kúriai tanácselnököt
Varga Zs. András két évre felfüggesztette Kovács Andrást bírói tanácselnöki pozíciójából. Kovács András emiatt indított pert, melyet ma a Fővárosi Ítélőtáblán is megnyert – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A jogerős ítélet megsemmisítette Varga Zs. jogsértő intézkedését, mivel annak meghozatalára az elnöknek semmilyen hatásköre nem volt a bíróság szerint. Az ügyben a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte Kovácsot.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint az emberi jogokat veszélyezteti az ellehetetlenítési törvény
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította a magyar törvényhozókat, hogy utasítsák el vagy módosítsák azt a törvényjavaslatot, amely a külföldről finanszírozott civil szervezeteket és a médiát célozza, írja a Reuters. Michael O'Flaherty szerdán közzétett, Kövér Lászlónak címzett levelében úgy fogalmazott: a jogszabály „súlyos beavatkozásokra ad lehetőséget a civil szervezetek működésébe, amivel ellehetetlenítheti akár a tevékenységük folytatását is”.
A perköltséget is az engedetlen kölcseys tanárok nyakába varrná a Fővárosi Ítélőtábla
Ötből négy tanár azonnali hatályú elbocsátását is rendben lévőnek találta a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, és megváltoztatta így az elsőfokú ítéletet, melyben az eljáró bíróság a tanároknak adott igazat, végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezte a Belső-Pesti Tankerületi Központot.
Bóka János: A kormány nem tudja visszavonni az „átláthatósági” törvényt, mert nem ők terjesztették be
Bóka János Európa-ügyi miniszter azt válaszolta Brüsszelben a cinikusan átláthatóságinak nevezett nagytakarítási törvénytervezet visszavonását kérő Európai Bizottságnak, hogy a kormány azt nem tudja visszavonni, mert nem ők adták be, hanem az egyéni képviselői indítványra kerül a Parlament elé.
A Helsinki szerint egy rakás jogot sért a nagytakarítási törvény új módosítása
Nyilvánvalóan sérti az Alaptörvényt és a Magyarországra kötelező nemzetközi szerződéseket az az „ellehetetlenítési” törvény javaslatához benyújtott fideszes módosító, amely szerint a már megtett 1%-os felajánlások sem kerülhetnének a feketelistázott szervezetekhez, és azokat a NAV egyszerűen átcsatornázná egy állami alapítványhoz. Azonban azok a szervezetek, amelyek így elesnek a felajánlott összegtől és maguk a felajánlók is panasszal fordulhatnak előbb az Alkotmánybírósághoz, majd az emberi jogok strasbourgi bíróságához.
Két órán keresztül kérdezték a fegyelmi eljárásban a rendőrt, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
„A rendőrség befolyásmentes működése az egyik legfontosabb hivatásrendi alapelv. Az, hogy Rétvári Bence bejegyzése létrejött, már önmagában probléma, de hogy még az ellen indul fegyelmi, aki a rendőrség pártatlanságáért kiáll, az még nagyobb probléma” – mondta az őrmestert képviselő egyik ügyvéd, dr. Tran Dániel.
22 ország 85 főszerkesztője tiltakozik a magyarországi ellehetetlenítési törvény ellen
Kedd délig már 22 ország 85 főszerkesztője és kiadóvezetője csatlakozott ahhoz a nemzetközi szolidaritási és tiltakozási nyilatkozathoz, amelyet olyan jelentős médiumok vezetői is aláírtak, mint a brit The Guardian, az osztrák ORF és a lengyel Gazeta Wyborcza.
Nem átláthatóvá akarják tenni a közéletet, hanem végképp leuralni, a kellemetlenkedőket kinyírni
Ha az Országgyűlés elfogadja Halász János tegnap éjszaka benyújtott, „A közélet átláthatóságáról” (mélyen cinikus) címet viselő törvényjavaslatát, akkor Magyarország a független nyilvánosság és közélet korlátozásában a putyini Oroszország szintjére lép. A háborús agresszor Oroszország szintjére. Vagy egy kicsit azon is túlra.
Listázással, pénzek zárolásával és az 1 százalékos támogatás elvesztésével büntetne a kormány
Május 13-án 23:38-kor a fideszes Halász János A közélet átláthatóságáról címmel benyújtotta a törvénycsomagját, ami alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzéket készíthet a kormánynak azokról a szervezetekről, amik szerinte veszélyeztetik Magyarország szuverenitását.
A seriffprogramból is kiteszik, megint járőr lesz a rendőr, aki nem akarta, hogy vele reklámozzák a KDNP-t
Azok után, hogy fegyelmi eljárás indult ellene, a rendőrség seriffprogramjából is kitették Laponyi Zsolt rendőr őrmestert, egy új rendőrségi szabály szerint ugyanis csak azok lehetnek seriffek, akik legalább öt éve szolgálnak a rendőrség kötelékében. Az RTL Híradója szerint ezt a szabályt azóta kezdték alkalmazni, hogy Laponyi április végén nyilvános posztban kérte a KDNP-s Rétvári Bencét, hogy ne használjon politikai marketinghez egy róla készült fotót.
Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy egy államtitkár vele reklámozza a KDNP-t
Fegyelmi eljárás indult Laponyi Zsolt rendőr őrmester ellen, aki április végén tiltakozó Facebook-posztban jelezte, nem akarja, hogy egy államtitkár politikai marketinghez használjon egy róla készült fotót. A fegyelmi eljárás megindításáról az őrmester ügyvédje tájékoztatta a Telexet. Sziklai Tamás elmondta, ügyfele szerdán az Ügyfélkapun keresztül értesült arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a Facebook-posztja miatt.
Máris megdorgálták a rendőrt, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
„Ma lettem a »propaganda« része? Talán igen!” – írta Laponyi Zsolt rendőr őrmester csütörtök este egy nyilvános Facebook-posztban, amiben arra kérte a KDNP-s Rétvári Bence államtitkárt, hogy ne használja politikai marketinghez a róla készült fotót. A Telex információi szerint a kommunikációs osztály rögtön másnap értesítette Laponyit, hogy felfüggesztik az összes nyilvános és szakmai szereplését. Forrásaink szerint nem hivatalos úton rá is szóltak az őrmesterre, hogy megütheti a bokáját, ha nem szedi le a posztot.
Ha loptak volna, talán megússzák egy ejnyebejnyével, de kordont döngettek, ezért ügyészi felfüggesztést kaptak
Miután a barátait az előző héten könnygázzal oszlatták a rendőrök a Karmelitánál a diáktüntetéseken, 2023 májusában egy budapesti diák úgy döntött, ő is csatlakozik tüntető társaihoz. A Pesten indult tüntetés ismét a várban végződött, ahol kicsit döngették a Karmelitánál felhúzott kordont, de hamar haza is mentek. Hónapokig semmi se történt, mígnem augusztusban érkezett a rendőrségi idézés, amiről eleinte azt se tudták, hogy miért kaphatta.